2011. december 13., kedd

A hatalom nélküliek hatalma

Steve Crawshaw - John Jackson: Civil bátorság - A hatalom nélküliek hatalma (HVG, 2011. Fordította: Igaz Katalin.
[4 és fél kiló civil kurázsit kérek!]


Lehet, hogy ez a könyv csapongó, még az is lehet, hogy felületes, és az biztos, hogy kicsit patetikus. Viszont fontos. 
Fontos, hogy az emberekben időnként tudatosítsák, hogy rajtuk is múlnak dolgok. Hogy a hatalom nélkülieknek igenis van beleszólásuk a világ folyásába, és ehhez még csak hősnek sem kell lenni mindig. De van, amikor igen. 
Fontos azért is, mert nem csak a dél-amerikai, afrikai és ázsiai elnyomó rezsimek, a náci és kommunista diktatúrák ellen emel szót, hanem azokat a demokratikus államokat is kritizálja, amik alkalmanként elfelejtik, hogy ők demokráciák.
Fontos, hogy időnként megismerjük a civil kurázsi olyan megnyilvánulásait, mint az uruguayi focidrukkerekét, akik a katonai junta idején a válogatott meccseken a himnusznak csak egy sorát énekelték, azt viszont teli torokból: Tiranos temblad! – Reszkessetek zsarnokok! Tízezer embert mégsem lehet letartóztatni, és a himnusz szövegét átírni is meglehetősen kínos. 
Mint azokét a perui ellenzékiekét, akik 2000 májusában minden pénteken összegyűltek Lima főterén, hogy kimossák a perui zászlót, amihez hamarosan országszerte százezrek csatlakoztak, és öt hónap alatt elérték Fujimori elnök távozását.
Mint azokét a brit aktivistákét, akik az apartheid rendszert támogató Barclays Bank pénzfelvevő automatái fölé CSAK FEHÉREKNEK és CSAK FEKETÉKNEK feliratokat festettek, akciójukkal elérték, hogy egyre kevesebb brit pályakezdő jelentkezett a banknál, piaci részesedése 12%-ot esett, és a Barclays 1986-ban kivonult Dél-Afrikából, ami súlyos gazdasági csapást jelentett az apartheidnek.
Mint azokét a fiatalokét, akik Myanmarban úgy játszották ki a gyülekezési tilalmat, hogy a burmai kultúrában alantas lényeknek számító kutyákra aggatták a gyűlölt a katonai vezetők képeit. 
Mint azokét a német nőkét, akiknek zsidó férjeiket a nácik kénytelenek voltak szabadon engedni, mert nem engedhettek meg maguknak egy több száz „német anyából” álló tiktakozó menetet Berlinben.
Mint azét a fekete varrónőét, aki nem engedte át a helyét egy fehér férfinak a színeseknek kijelölt részen, és ezzel kirobbantotta a montgomeryi buszblokádot, és közvetve még számtalan más tiltakozó akciót a szegregált Délen.
Mint azét a 25 éves afgán nőét, aki nyilvánosan felszólította a hadurakat, hogy fejezzék be az ország tönkretételét.
Mint azét a brit jogászét, aki 1960-ban egy újságcikket olvasva eltöprengett azon, hogy Portugáliában miért zártak be két embert, akik egy kocsmában Salazar eljövendő bukására koccintottak, és ebből a töprengésből egy év alatt megszületett az Amnesty Intenational.
Mint azokét az amerikai katonai ügyészekét és tisztekét, akiket felháborított, ahogyan a hazájuk bánt a guantánamói foglyokkal, és tikos anyagokat hoztak nyilvánosságra, vállalva ezzel a meghurcoltatást.
Mint azokét a…

Van, amit Te is megtehetsz.

4 megjegyzés:

1sx írta...

Milyen ... nem is tudom (anti/anarcho/citoyen) vagy mostanában. Először a nem növekedés, most pedig a civil kurázsi.
Remélem, változások előszele vagy.

1sx írta...

Még egy kérdés: mi az angol eredeti címe?

egy ember írta...

Jó lenne, ha előszél lennék :) de inkább csak egyre elégedettlenebb ember vagyok.
Small Acts of Resistance: How Courage, Tenacity, and Ingenuity Can Change the World

1sx írta...

Köszi!