2010. november 19., péntek

Születésnap

(Riskó Gáspár felvétele)
Nem tudom, volt-e már olyan érzésetek, hogy beleragadtatok egy életkorba valamilyen kapcsolatban vagy helyzetben. Én gyakran érzem így magam. A szüleimmel szemben hajlamos vagyok dacos, de azért megfelelni vágyó tizennégy évesként viselkedni, a munkahelyemen gyakran még mindig úgy viselkedek, mint egy kezdő húszéves, pedig már majdnem annyit lehúztam ott, és ha megiszunk gyerekkori barátaimmal néhány sört, simán átmegyünk tízéves kölyökbe.
Valahogy így van ezzel Tóni is, Petőcz András novellafüzérének elbeszélője. Gyerek marad mindig (hősnek kissé gyönge), úgy szemléli a világot és a benne élő hozzátartozókat, hogy az évek múlása nem hagy nyomot rajta.
Összefűzött családi anekdotákat olvashatunk. Rokonok, barátok, ismerősök tarka (és szórakoztató) kaleidoszkópját kapjuk, de valami hiányzik ebből a könyvből. A konfliktus. Pedig van itt minden: jó káderek és lágerek lakói, kitelepítettek és kitántorgók, zsidók és keresztények, művészek és csodabogarak. Alapvetően jó a gyermeki nézőpont is, de egy idő után unalmassá válik.
Ami mégis fölfelé húzza az értékelést, az a hrabali íz, és balatonszepezdi nyarak leírása.

Petőcz András: Születésnap (Palatinus, 2006)

"Másodszor pedig a Béky bácsi nem ismerte normálisan a sebességváltót.
A városban mindig csak hármasban ment, mondván, hogy a városban nem kell négyesbe váltani, mert a négyes az az utazósebesség, azt az országúton kell használni, amikor már nagyon gyorsan megy az ember. Ezért aztán a Béky bácsi, szegény, mindig hármasban húzatta az autót, merthogy a városban azért csak-csak szeretett gyorsan menni, megszokta még a káderes időkből, hogy szabad neki mennie rendesen, ezért aztán ment is, rettegett a család, amikor nyolcvannal vette a kanyart a Felszab térnél, bőgött a motor, amúgy istenesen, merthogy a hármasból nem engedett az öreg.
Hiába, voltak azért neki elvei.
Tényleg csak az M7-es autópályán tette négyesbe a sebváltót, negyven felett már szakszerűen négyes sebességre kapcsolt, és elővigyázatosan nem is ment hatvan fölé soha.
Ha meglátta maga körül a végtelen magyar tájat, akkor mindig lelassított. Csak lakott területen ment hatvan felett. De akkor mindig csak hármas sebességben.
Élmény volt vele autózni."


"A helyzet az, hogy a nővérem, az Irma azt állította, hogy a tócsni az valami olyan, amilyen csak a felnőtt nőknek van, és nem is nagyon szokták mutogatni, mert nem igazán illendő.
Ezt is csak úgy súgva mondta nekem a nővérem, az Irma.
És még azt is mondta, hogy a szerinte a Bozenka néni tócsnija nem fogja helyrerakni az apánkat, mert az anyám azt nem engedi meg, az ilyesmit a nők nem szokták jó szemmel nézni, mondta még az Irma.
Mármint azt, tette hozzá, hogy az egyik nő a másik nő férjét helyrerakja a saját tócsnijával."

15 megjegyzés:

hamarost írta...

Az egyik baráti társaságommal - középiskolai osztálytársak voltunk - mentünk ki a Szigetre, a Cseh Tamás emlékkoncertre, jött velem a lányom is. Hallgatta, ahogy beszélgettünk, hülyültünk egymással, majd egy héttel később elmesélte, hogy amikor este én már leléptem a Szigetről, ő tovább bulizott ott a barátaival, és elmesélte nekik, hogy az "anyja és társasága" még idétlenebb, mint ők... :D

1sx írta...

Minden elismerésem, én nem tudtam végigolvasni a könyvet.

pável írta...

hmm, na és ezt most kitől plagizálta (mint az Idegeneket Kristóf Ágotától)? :)

AnTalk írta...

"Gyerek marad mindig (hősnek kissé gyönge),..."
Eddig is egyik kedvenc könyves bloggerem voltál, de ezzel végképp beloptad magad a ... az emlékeimbe.

egy ember írta...

@ganita ez jó :)

egy ember írta...

@1sx ennyire nem tetszett?
én tulajdonképpen elvoltam vele, csak kicsit unalmassá vált egy idő után

egy ember írta...

@szamárfül talán Hrabal mester, de nem gonoszkodok

egy ember írta...

@AnTalk én meg köszönöm, hogy észrevetted, ez egy fontos sor az én életemben is

Névtelen írta...

Történt, hogy családi ünnepi ebédre voltunk hivatalosak a keresztfiamhoz, ahol heves vitába keveredtem a velem egykorú szülőkkel, a vita alanya a tizennyolc éves fiuk volt, a "gyerekkel" egységfrontot alkotva záporoztuk az ellenérveket a szülőkre, és ahogy vezettem hazafelé a mivoltez? döbbenetével, eszméltem, hogy sosem-fölnőtt lázadó kamasz vagyok :S

1sx írta...

@AnTalk Pontosan így voltam vele én is, amikor elolvastam.

1sx írta...

@egy ember Semmire sem emlékszem belőle, csak hogy 40 oldal után úgy éreztem, hogy erre nekem nincs most (akkor) türelmem.

egy ember írta...

@kata blanka ezt Tőled el is vártam :)

Névtelen írta...

bevallom, nem olvastam, hanem hangoskonyvben hallgattam. lehet, h. ugy mas, de en le voltam nyugozve. regen olvastam mar ilyen szivboljovo, kedves dolgot. nem ertem, mit lehet ezen unni...

1sx írta...

@Névtelen Van egy-két olyan könyv, ami nem ugyanolyan hatással van az olvasókra.

egy ember írta...

@Névtelen Szívből jövő, azzal egyetértek, de valahogy nekem hiányzott belőle a kohézió, amitől regénnyé vált volna - az alkotó szándéka szerint.
Egymáshoz illesztett anekdoták sora maradt, ami tulajdonképpen nem baj, de ez magazinba való műfaj.
És valahogy a sok kis - vagy kicsinek ábrázolt - konfliktus nem tudta pótolni az egy nagyot.