Ágh István
Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől (1958) Ágh néven publikál. Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette.
Felsőiszkázon született 1938. március 24-én, parasztcsaládban. Édesapja Nagy Béla (1884–1969), édesanyja Vas Erzsébet (1905–1995). Két nővére van, bátyja Nagy László (1925–1978) költő. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba (1952–1956). Budapesten az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát végezte el (1956–1961).
1961-ben megnősült, felesége Lángh Zsuzsanna, Zsófia lányuk 1962-ben született. Öt év után elvált. 1968 óta felesége Széles Judit textilművész, Eszter lányuk 1972-ben született.
1961–1962-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtáros. 1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1975-ben az Új Írás versrovat-vezetője. 1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára. 1997 óta a Hitel munkatársa. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású író. (DIA)
Egy élet váza. De Ágh István önéletrajzi trilógiája ennél sokkal több: a történések, döntések, események átszűrése a lírai (alkatú) énen. Három, eredetileg önállóan megjelent, művét szerkesztette egybe ebben a kiadásban, megrajzolva így a falusi gyerekkort, a pesti, zavaros egyetemi éveket, és a fiatal felnőtt és költő útkeresését.
Az első – és szerintem legjobb – rész, a Kidöntött fáink suttogása, nem csak az iszkázi gyerekkor fölidézése, hanem családtörténelem is. A 17. század végéig néz vissza ebben a krónikában, de tulajdonképpen csaknem ezer év változatlanságára lát. A történelem névtelenjeire, jobbágyokra, parasztokra, mesteremberekre. Tatárra, törökre, nótázó, de vérre menő választási harcokra, listázásokra, téeszesítésre. A visszaemlékezés tele van vendégszövegekkel. Történeti forrásokkal – egyházi iratok, évkönyvek –, egy parasztcsalád kicsi, de gondosan őrzött irattárában lelt papírokkal – periratok, feljegyzések –, családtagok naplóiból, leveleiből vett részletekkel, amik úgy sorjázzák a születéseket, esküvőket és halálokat, mint a családi biblia üres oldalán vezetett krónika. A mondtatok, a sok átvétel miatt is, hol mívesen faragottak, hol csak baltával lesorjázottak.
A lassan múló, változatlan falusi élet testébe a 20. század vág mély, sosem begyógyuló sebeket – 1919, 1945, 1959 –, bátyja lábába pedig a csontvelőgyulladás, és István még a világon sincs, amikor a család elfordul a földtől. Attól a földtől, ami évszázadokon keresztül nem csak birtokuk, de identitásuk alapja is volt.
Az útkeresésről, az új identitás megteremtéséről szólnak a másik két rész – Egymás mellett, Virágárok – írásai, nem feltétlenül ragaszkodva az időrendhez. Egyetem, munkahelyek, albérletek, presszók és kocsmák a színterei a sok-sok találkozásnak, költőkkel, írókkal, és persze nőkkel: feleségekkel és szeretőkkel. Az ötvenes évek közepétől a hetvenesek elejéig felvillantott epizódok egy gúzsban táncoló, színes, de belterjes világot mutatnak be. Mivel nincs külső szabadság, a szó emberei a belső kiszélesítésével próbálkoznak, sokszor az önpusztítástól sem riadva vissza. Ebben a világban kóvályog a fiatal Ágh István egy ’56-os sebesülés emlékével, a nagynevű írók barátságától és alkoholtól megrészegülve, első generációs értelmiségiként. Már nem paraszt, de a gyökerei még oda húzzák, még nem városi, de a vágyai már oda vonzzák, szerelemes és szeretett, csaló és csalatott, kívülálló és bennfentes egyszerre.
Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől (1958) Ágh néven publikál. Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette.
Felsőiszkázon született 1938. március 24-én, parasztcsaládban. Édesapja Nagy Béla (1884–1969), édesanyja Vas Erzsébet (1905–1995). Két nővére van, bátyja Nagy László (1925–1978) költő. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Tapolcán járt gimnáziumba (1952–1956). Budapesten az ELTE BTK magyar–könyvtár szakát végezte el (1956–1961).
1961-ben megnősült, felesége Lángh Zsuzsanna, Zsófia lányuk 1962-ben született. Öt év után elvált. 1968 óta felesége Széles Judit textilművész, Eszter lányuk 1972-ben született.
1961–1962-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben könyvtáros. 1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője. 1975-ben az Új Írás versrovat-vezetője. 1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa irodalmi publicisztikára. 1997 óta a Hitel munkatársa. A közbeeső időszakokban szellemi szabadfoglalkozású író. (DIA)
Egy élet váza. De Ágh István önéletrajzi trilógiája ennél sokkal több: a történések, döntések, események átszűrése a lírai (alkatú) énen. Három, eredetileg önállóan megjelent, művét szerkesztette egybe ebben a kiadásban, megrajzolva így a falusi gyerekkort, a pesti, zavaros egyetemi éveket, és a fiatal felnőtt és költő útkeresését.
Az első – és szerintem legjobb – rész, a Kidöntött fáink suttogása, nem csak az iszkázi gyerekkor fölidézése, hanem családtörténelem is. A 17. század végéig néz vissza ebben a krónikában, de tulajdonképpen csaknem ezer év változatlanságára lát. A történelem névtelenjeire, jobbágyokra, parasztokra, mesteremberekre. Tatárra, törökre, nótázó, de vérre menő választási harcokra, listázásokra, téeszesítésre. A visszaemlékezés tele van vendégszövegekkel. Történeti forrásokkal – egyházi iratok, évkönyvek –, egy parasztcsalád kicsi, de gondosan őrzött irattárában lelt papírokkal – periratok, feljegyzések –, családtagok naplóiból, leveleiből vett részletekkel, amik úgy sorjázzák a születéseket, esküvőket és halálokat, mint a családi biblia üres oldalán vezetett krónika. A mondtatok, a sok átvétel miatt is, hol mívesen faragottak, hol csak baltával lesorjázottak.
A lassan múló, változatlan falusi élet testébe a 20. század vág mély, sosem begyógyuló sebeket – 1919, 1945, 1959 –, bátyja lábába pedig a csontvelőgyulladás, és István még a világon sincs, amikor a család elfordul a földtől. Attól a földtől, ami évszázadokon keresztül nem csak birtokuk, de identitásuk alapja is volt.
Az útkeresésről, az új identitás megteremtéséről szólnak a másik két rész – Egymás mellett, Virágárok – írásai, nem feltétlenül ragaszkodva az időrendhez. Egyetem, munkahelyek, albérletek, presszók és kocsmák a színterei a sok-sok találkozásnak, költőkkel, írókkal, és persze nőkkel: feleségekkel és szeretőkkel. Az ötvenes évek közepétől a hetvenesek elejéig felvillantott epizódok egy gúzsban táncoló, színes, de belterjes világot mutatnak be. Mivel nincs külső szabadság, a szó emberei a belső kiszélesítésével próbálkoznak, sokszor az önpusztítástól sem riadva vissza. Ebben a világban kóvályog a fiatal Ágh István egy ’56-os sebesülés emlékével, a nagynevű írók barátságától és alkoholtól megrészegülve, első generációs értelmiségiként. Már nem paraszt, de a gyökerei még oda húzzák, még nem városi, de a vágyai már oda vonzzák, szerelemes és szeretett, csaló és csalatott, kívülálló és bennfentes egyszerre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése