2009. május 7., csütörtök

Sajttragédia

Willem Elsschot: Sajt; Lidércfény (Gondolat, 2008) ford. Wekerle Szabolcs ill. Gera Judit

Az Akcentusok sorozatról szóltam már korábban a Bernlef könyv kapcsán. Több szempontból is szimpatikus nekem ez a dolog. Egyrészt szeretem a holland/flamand irodalmat (eddig leginkább Reve, Brusselmas és Nooteboom miatt). Másrészt szeretem a zsebkönyveket, amik valóban beleférnek egy zakó zsebébe, és bárhol előkaphatom őket – villamoson, vonaton, parkban vagy kocsmában. Ez még valami régi bölcsész hülyeség, amit nem tudok kinőni. Plusz: ez a sorozat még szép is. A borító is jól mutat, a tipográfia is igényes. Jók a fordítások, minden kötethez készült elő- és utószó – szóval látszik, hogy szívügy.
Ehhez képest jól rám ijesztettek a Sajt elején. Egyrészt az előszót jegyző Németh Gábor, aki teljesen fölöslegesen helyezi aktuális politikai környezetbe a szövegeket, másrészt a szerző, Willem Elsschot, aki a Sajt bevezetőjében tesz arcoskodó megjegyzéseket a stílusról.
De szerencsére a két elbeszéléssel nem volt semmi baj. Sőt!
Minkét írás hőse Laarmans az antwerpeni kisember. Naiv, álmodozó, szerencsétlenkedő figura. Elsschot fanyar humorral, iróniával ábrázolja hősét, de nem vitriolos, inkább megértő.
A Sajt című regényben (1933) az irodista Laarmans egy hirtelen jött lehetőségen felbuzdulva sajtnagykereskedővé avanzsálna, ha sikerülne, de persze nem sikerül. Bukása előrelátható, nincs benne semmi rendkívüli, pláne katartikus. Bekerül egy számára elitnek látszó körbe, kereskedők, ügyvédek, nagypolgárok közé, akik tulajdonképpen nem mások, mint felfújt hólyagok, de Laarmans ezt nem veszi észre és próbál közéjük tartozónak tűnni. Az úrhatnám polgárt láthatnánk itt működésben, ha Laarmanst az ambíció mozgatná, de nem az mozgatja, hanem az alkalmazkodás. Olyan ember ő, aki mindenki igényeinek, elvárásainak meg akar felelni, amivel persze lehetetlen helyzetekbe hozza magát. Eufórikus hangulatban vág bele a sajtkereskedésbe, de buzgalma nevetséges, és a kezdeti megdicsőülés után csak nagyobb lesz a pofára esés. Ráadásul nem is szereti a sajtot.
A Lidércfény (1946) története egy éjszakán játszódik. Laarmans éppen meghátrálna az eső elől, és a csábító, ám távoli kocsma helyett a kevésbé csábító, de közeli otthont választaná, amikor sorsa összehozza őt három afgán tengerésszel(!). A kis „rizskakálók” egy cédulát, és azon egy címet szorongatva kajtatnak egy Maria nevű kurva után, és Laarmans az otthoni unalom helyett vezetőjükül szegődik a számukra ismeretlen városban. Nem annyira a segítés szándékával, inkább csak a változatosság kedvéért. Úgy bolyonganak, mint a csillagot követő napkeleti bölcsek. Mariát nem találják, de kalandjaik során egyre jobban összebarátkoznak, ismerkednek egymás szokásaival, kultúrájával, de megérteni nem tudják azokat.
Ha a Gondolat Kiadó megjelentet további Elsschot könyveket, egy olvasóra biztosan számíthat!

0 megjegyzés: